kapusblog

A félig már visszavonult kapussal mi lesz? Kell, hogy legyen valami. És az ember telhetetlen, mindig nagyobbat akar. Nagy dobást, nagy meccseket, nagy futást. Miért pont a maraton? Mert ott van, és a dolog további magyarázatot nem igényel - mondja Bernát atya egyrészt. Másrészt sokkal jobb, mint ha hegyet másznék, ultrázni pedig, most megígérem, soha nem fogok.

Jó futás, jó kiállás

Egy éve készültem erre a napra. Először is fejben: alaposan átgondoltam, hogy mire lesz szükségem.

Mi az, ami eddig nem volt? Mi kell, hogy a semmiből egy legyen? Mekkora munka volt a semmiben; abban a tavaly 30 kilométernél feladott maratonban? És mekkora kell egy teljesítéshez? És egyáltalán - milyen végigfutni egy maratont? Milyen az, ha megvan?

Idén biztosra szerettem volna menni, ezért profi segítségét vettem igénybe. Tavaly november óta Barát Gabriella diktálta a távot és a tempót, én pedig futottam rengeteget. Május óta több mint ezer kilométert, augusztusban háromszázat. A sérülések egy ideje elkerültek, és úgy tűnt, a 42 kilométert gond nélkül be fogom húzni, sőt megcélzom a 4 órán belüli időt.

A fizikai felkészülés mellett a szellemibe is mindent beleadtam. Két hónapja például kizárólag a tavalyi Budapest Maratonos pólóban edzettem. Megjelöltem magam. Mindig a fekete futógatyát vettem fel, szigorúan. Az UV-sárga Saucony kiszolgált, így visszatértem a piros Asicshoz, amiben annak idején elkezdtem. Most beszereztem hozzá piros zoknikat. Fontos dolgok ezek.

Ha már beöltözés: a versenyek igazi ünnepek, amelyek alkalomhoz illő megjelenést kívánnak. Urak (határeset, de magamat is ide sorolom) fehér felsőben, meteorszürke baseball-sapkában, fekete nadrágban. Fehér és fekete. Vagy megcsinálod, vagy nem. Tűzszekerek. Azért itt nem áll meg a dolog, kell tér az önmegvalósításhoz is. Kizárólag erre találták fel a futócipőt, minden más mese. Minél rikítóbb, annál jobb. Pirosat, sárgát, neonzöldet ajánlok, ha bárki engem kérdez. Aki nagyon vagány akar lenni, annak a fekete nadrág szélén a cipő színével harmonizáló, leheletnyi folt, bevarrás esetleg megengedett. Kész is vagyunk: jöhet a vazelin, jöhet a rajt.

A tempóválasztás evolúciója

A verseny előtt sokat tanakodtam. 4 órás maratonhoz ugyebár 5:41-es kilométerek kellenek. Akkora királynak éreztem magam, hogy az iramfutókhoz csatlakozás szóba sem jöhetett. Magam akartam harcolni; serpákkal és oxigénpalackkal bárki megcsinálja, gondoltam büszkén. Zselé sem kell.

A felkészülés hosszú futásait a Runkeeper szerint 5:35-5:45 körüli átlagokkal abszolváltam. Sajnos azonban az app a valóságosnál hosszabb távokat és gyorsabb tempót mér. Vagyis ilyen nagy tét esetén nem bízhatom rá magam. Ha nincs iramfutó és nincs app, akkor stopper kell, meg az út menti kilométerjelzők. Viszont fejben elég nehéz követni a kitűzött részidőket. Hacsak. Hacsak nem döntök úgy, hogy pontosan 5:30-as ezreket futok. Ezeket ugyanis könnyű egymás után összeadni: az eredmény minden kilométernél fél vagy egész percre jön ki. Ez lesz a nyerő taktika, mérnök úr. Vagyis csak majdnem, mivel csavartam még ezen is egyet. Hörcsög módra, biztos, ami biztos, hangyányit meghúztam, és elkezdtem kis tartalékot felhalmozni, hogy ha bármi közbejön, legyen mit felélnem. A táv első 15 kilométerét 5:24-es átlaggal tettem meg, 17 másodperccel gyorsabban, mint kellett volna. Én hülye.

Találkozás egy fiatalemberrel

Persze minden nagyon jól ment, könnyen és simán. Nézegettem a várost, a többieket. Jobb lábam folyamatosan a féken, hogy el ne fussam magam. Összefutottam H. futballszakíróval, virtuális futóbarommal, és valóságos fordítótársammal. Rég óta kölcsönösen húzzuk előre egymást. Neki már voltak nagy maratonjai, a tavalyi pokoli melegben például 4:06 körül ért célba. Fiatal, de minden hájjal megkent fickó. Most keveset készült, nem volt valami szuper formában, és ez látszott is rajta. A Margitsziget északi kijáratánál értem utol, barátságosan hátba vágtam, aztán otthagytam. Mennem kellett, éreztem, ez most az én napom. Lehet egyszer ilyen is. De őszintén szorítottam neki, hogy sikerüljön végigmennie.

Hogy viszonyul a semmi az egyhez? Jó kérdés. Mennyi az a semmi? Mettől meddig tart egy maraton? H. azt mondta, nem a maraton a lényeg, hanem a meló, amit előtte beletesz az ember. Érdekes felvetés.

Baljós árnyak

18-nál úgy éreztem, kicsit megromlott a mozgásom meg a levegővételem, koncentrálnom kellett, hogy nagyjából gatyába rázzam magam. Valahogy így. Valahogy, na. Nnna. Nem kell annyira rohanni, milyen jól tettem, hogy felhalmoztam némi időelőnyt, tessék, most ebből elhasználok egy keveset. Okosan, mondaná Matula bácsi. Az első magnézium ampullát beküldtem.

Van az a megközelítés, hogy lefutunk egy óvatos félmaratont; mellékesen, mintha ott se lennénk. Aztán azt mondjuk magunkban, gyerünk, és megcsinálunk még egyet. Nagyon jól hangzik, miért ne működne. Már úgy értem, ezen a szinten. Ahova eljutottam. Most minden túlzás nélkül. Ahogy azt Móricka elképzeli…

Meg is érkeztünk a feléhez, kis rakpart még, aztán fordító, Pázmány Péter, Szent Gellért, Remete Szent Pál, itt jött egy kis emelkedő, annyira nem esett jól, de nem siettem. Nagyon nem. 25 km. Tavaly itt kezdtem végzetesen elfáradni. Most is kezdődött valami, a rosseb egye meg. Zsil utcai fordító, ezt szoktam szeretni, aztán a végtelen hosszú pesti rakpart, ezt nem.

Életértelméngondolkodó Morzsaprüszkölő

Életértelméngondolkodó Morzsaprüszkölő mélán haladt a mezőnnyel, és egyre nehezebben szedte a lábát. Milyen különös, merengett, hogy hamarosan a 30. kilométerhez ér, és előzetes várakozásaival ellentétben semmiféle magabiztos könnyedséget nem érez. Majdnem ugyanúgy kezd elfogyni és fájni minden, mint egy évvel ezelőtt. Ezt kifejezetten méltánytalan dolognak érezte. Lehetséges, hogy valami áthatolhatatlan belső határhoz érkezett volna? Hogy ha a fene fenét eszik is, csak ennyit bír, és többet nem? És ha így van, akkor mi van? Semmi. Félmaratonokkal is lehet teljes életet élni, uram, higgye el, sőt. Na de nem ezért jöttem.

Hogy viszonyul a semmi az egyhez? És hogy viszonyul az egy a félhez? És ki tudja, vajon nem a fél-e az egy. Különben kétszer ugyanúgy, ugyanott meghalni, az is valami. Közepesen érdekes, de mégis csak sztori. El lehet majd mesélni párszor a fiúknak... Kiszálljak vagy sanyargassam tovább magam? Uram, ne erőltesse. Minek. De melyik minek.

Életértelméngondolkodó Morzsaprüszkölő tehát nem nagyon tudta, mit tegyen, és hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, de ha már elhozta, előszedte az övtáskájában hurcolt fitness-gabonaszeletet. Meglepődve tapasztalta, hogy pont olyan lett, mint ő maga. Szanaszét hullott a nagy futásban. Óvatosan feltépte a papírt, és az egész diszpergálódott, száraz cuccot a markába, majd egy mozdulattal a szájába szórta. Humm. Hupp. Phlum-phlum-phlum. Aóéeaáa (a jó édesanyádat - a szerk). Kimaradt a számításból, hogy jó ideje már a száján veszi a levegőt. A következő száz méteren bár mindent megtett, hogy ne így legyen, de lihegése ritmusában ütemesen morzsákat köpködött. Hőőő (beszív) Phlum-phlum-phe (kiprüsszent), azta.  Akármilyen fáradt is volt Életértelméngondolkodó Morzsaprüszkölő, ezen magában felröhögött, minek következtében le is tüdőzött egy adagot a morzsából, fuldokolni kezdett és könnyekre fakadt. Beletelt egy kilométerbe, míg a helyzet jut is marad is alapon, konszolidálódott.

Ackbar admirális, ez csapda

A futásom közben egyre lassult. Az időt meg a sebességet már rég nem számoltam, átálltam túlélő-vánszorgó üzemmódba. Túl voltam harmincon, harmincegyen, közeledett az Árpád-híd, amikor mint egy komótos szökőár, ami elől nincs menekvés, seggen legyintett, és átcsapott felettem a 4 órás iramfutók előtt torlódó embertömeg hulláma. Az ár az út jobb oldalához sodort, de döcögtem tovább, nem süllyedtem el. Népfürdő utca, görcsös taposás, balkanyar, és felmásztam a hídra. Az iramfutók a legmagasabb ponton, a híd tetején daráltak be. Bevégeztetett. Szóba se jött, hogy tartsam velük a lépést, elmentek, mintha ott se lettek volna.

Aztán. Ahogy a híd lehajtójáról a szigetre értem, m. e. g. á. l. l. t. a. m.

És úgy maradtam. Néztem hosszan a cipőmet, derékszögben meghajolva. Nem mintha ez sokkal jobb lett volna, mint futni. Ennyi? Mi legyen? Hogyaza. Két valószínűtlenül csinos rendőrlány lépett hozzám, valószínűtlenül ormótlan rendőrlány-öltözetben. Megkérdezték, jól vagyok-e. Körülményesen felegyenesedtem, mint az előember, és hörögve tudattam velük, hogy ugyan voltam már jobban is, de gond az nincsen. Az az átkozott büszkeség. Kicsit megdőltem megint. Aztán némi tekergés után elkezdtem lépegetni, a mezőny mellett. Lassan, meg-megállva. Be a szigetre.

Ha most is olyan idő lett volna, mint tavaly, akkor szépen kifekszem a fűbe, és ott maradok. Tuti.

De ebben a vízben, fagyban ez nem volt opció. Egyre beljebb másztam. Kicsit megálltam, megint másztam. Na jó, ennek nincs értelme, hívok taxit. Aha. Hova? Ide, a sziget közepére biztos nem jön be, ez se játszik. Felmerült bennem, hogy elájulok, valaki majd csak felmos. De valahogy ehhez is hideg volt. Gyalogoltam lassan, teljes kétségbeesésben. Vádligombóc (hapax legomenon, ba dum ts). Azzal próbáltam elfoglalni magam, hogy az újabb bukásomról kiadandó közleményt fogalmazgattam fejben. Hogy mit mondok otthon, mit mondok a felkészülésemet irányító Gabinak, mit mondok annak a 40-50 embernek, aki szurkol nekem. Néha megpróbáltam pár lépést futni, de nem ment egyáltalán. Fáztam kegyetlenül. Ez egy rohadt csapda, Ackbar admirális, itt fogok elpusztulni, minek jöttem ide.

Robofutás, túlélő módban

Már nem is tudom mennyi idő alatt végül is átvágtam magam a szigeten. Ittam közben egy csomót; vizet, magnéziumot, izót, kólát. És közben kicsit visszatért belém az élet. Megláttam a 35-ös táblát. 35-nél már jó lesz, így utólag mekkora szöveg, pedig ott le se esett, hogy Hanka megmondta előre. Még 7 tyúkszaros kilométer, bennem akkor csak ez motoszkált. Meg kéne próbálni. És valóban jó lett. Hetedszer is nekiduráltam magam, és elkezdtem kocogni. Marha lassú, fájós robofutással. Végül is haladtam, egyenletesen. És kapaszkodtam, és kapaszkodtam... megint egy kicsit tovább... és még egy kicsit tovább. Mindazonáltal olyan mélyről, a klinikai feladásból jöttem vissza, hogy óriási meglepetést okozott érzékelni, hogy lassan valóban fogyni kezdtek a kilométerek. Fájt az élet, de innentől kibírhatatlan krízis már nem jött, a tempót megtorpanás nélkül tudtam tartani. Nyugati-felüljáró, Váci út, és a többi. Rettentő hosszúnak tűnt még a városligeti tekergés, de nyomtam, gyúrtam, gyömöszöltem.

Messziről lehetett már hallani, és egyre hangosabban a célember baritonját. Még két kanyar, még egy, Felvonulási tér, ráfordulok, ott a cél. Hát nézd, maraton, ezért még számolunk, csak azért se integetek, még húsz méter, ott vagyok. Megérkeztem. Aóéeaáa – l. fent.

Megkaptam az érmet, és akkor tényleg minden erőm elfogyott. Se állni, se ülni, se menni nem bírtam percekig. Vizes trikó le, száraz fel, rá a pulcsi, rá a kabát, rá a dzseki, majdnem elájultam, de most tényleg, úgy fogott meg a család, akik de jó, hogy kijöttek, aggódva veregették a vállam, engem meg rázott a hideg, mint a ménkű. Elbotorkáltunk a kocsiig és hazavittek.

4:17:11 lett a vége, és ahogy telik azóta az idő, egyre büszkébb vagyok rá. Otthon nézegettem, hogy ki mit futott, hát H. is megcsinálta megint, sőt meg is előzött, rám verve nyolc percet. Nem láttam, hol ment el mellettem, azon a szakaszon nem nézegettem semmit, mással voltam elfoglalva. Amennyire büszke lettem, annyira szerény is. Azt hiszem, H-t egy évig mesternek kell szólítanom.

Ez volt a maratonom. Az első. Na és? Elő a farbával, kapuskám, végre. Hogy viszonyul az egy a semmihez? Mekkora, de tényleg mekkora az az egy? Meghatódás? Felszabadulás? Sok a duma. Továbbra sem tudok sokat az egészről, de nem is kell. Megcsináltam, mert ott volt.

Ott van az a 4 óra is. Jövőre megint nekivágok. Csak szerényen.

Kétféle ember létezik: a babonás, és az, aki nem hisz ilyesmiben. Én természetesen az utóbbiak közé tartozom, de nagyon megzavar, ha nem én szállok ki elsőnek a csapatbuszból, nem mehetek egyedül, némán a pályáig, és meccs előtt nem vághatom erősen földhöz a labdát jobb és balkézzel pontosan tizenhat-tizenhatszor. Csekélység.

Kép innen

Amint azt H. Kovács 2. törvénye világosan kimondja: minden kapus bolond. És tényleg. Lássuk csak.

Király Gábor: nadrág a turiból.

Kép innen

Nem vagyunk hasra esve a magyar focitól, de a számok nem hazudnak: egyelőre úgy tűnik, Gáborunk a blog kedvenc kapusa szorosan összeforrva a világ leghíresebb szürke mackóalsójával, amely a kezdetektől védjegyévé vált. A nem túl divatos ruhadarabot még a 90-es években, a német Hertha játékosaként viselte először, s mivel szerencsét hozott, azóta is ragaszkodik hozzá. Nem csak a játékostársak, hanem a szurkolók is nagyra értékelik Király szokását. Amikor a Leverkusen játékosa volt, egy idegenbeli meccsen a komplett Bayer kemény mag ilyen ruházatban jelent meg.

A Crystal Palace szurkolói igényes verset is fabrikáltak és bömböltek róla:

Kiraly
whoaaoo
Kiraly
whooaaoo
He comes from Hungary
His trousers are bag-gy

Iker Casillas: a lécfogdosó.

Kép innen

A spanyol válogatott kapusa minden középkezdés, vagy lőtt gól után megérinti kapuja keresztlécét.

Elmondása szerint fiatal korában következetesen fordítva húzta fel a sportszárát minden meccsen, de ezzel a szokással utóbb felhagyott.

Pepe Reina: a tank man.

Kép innen

Akit egykor nagyon szerettek Liverpoolban, jelenleg pedig az FC Bayern München kapusa

"Én nem vagyok babonás" – szokta mondogatni. A liverpooli szurkolók és csapattársak máshogy emlékeznek. Annak idején 6 órával az Anfield Road-i fellépések előtt beszállt az autójába, és mindig meglátogatta kedvenc benzinkútját. Kizárólag teljesen teli tankkal tudott a meccsekre vezető útnak nekivágni.

Patrick Roy: minden esetleges látszat ellenére Kapusblog vagyunk és nem Focikapusblog. Szóval NHL.

Kép innen.

A jéghokis kapus fenoménok sem mennek a szomszédba mániákért. A 2003-ban visszavonult Roy talán legérdekesebb babonája az volt, hogy minden meccs előtt hosszasan elbeszélgetett a kapuvassal, de csapattársai hosszas öltözködési rituáléját is megcsodálhatták a mérkőzések előtt. Ez abból állt, hogy összes cókmókját kiteregette a földre, és szigorúan meghatározott rendben öltötte magára őket. Ja, és nem volt hajlandó a pálya vonalain átkorcsolyázni, inkább óvatosan átlépdelte őket.

Pelle Lindberg, könnyű a svéd kapusnak...

Kép innen

Pelle minden meccsen ugyanazt a narancssárga pólót vette fel a meze alá. Ehhez nem volt szabad másnak hozzányúlni, sőt mosni sem lehetett. A szünetekben csak egy, a hazájából származó italt volt hajlandó inni, a megfelelő szertartás keretében. A nedűbe két jégkockát kellett tenni, s ezek közül az egyiket az edzőjének adta, méghozzá mindig jobb kézzel. A praktika a civil életben sajnos nem hozott szerencsét neki: 1985-ben autóbalesetben vesztette életét.

Paula Claudia Ungureanu: kéziscsajok már szerepeltek itt. Ő a román női válogatott kapusa.

Kép innen

A magyarok ellen is parádézó, majd a spanyolok elleni román győzelemben is kulcsszerepet játszó Paula Claudia Ungureanu is nagyon ott van a szeren a női kézilabda Európa-bajnokság honlapja szerint.

Ungureanu a pályára lépés előtt ugyanis részletesen kidolgozott rituálét hajt végre. Először megérinti a fejét, majd sorban a vállát, térdét, nagylábujját. Ezt követően visszafelé is megcsinálja ugyanezt, majd az ujjaival köröket, szemüveget rajzol a szeme köré. Utóbbit egyébként minden hetes előtt is megismétli. Lelke rajta.

(köszönöm szépen Szabó Balázs értékes segítségét a poszt elkészítésében)

Utazás az ötésfeles mélyére.

Nem rádiójáték, csak hangosan gondolkodom.

Ez?

Ez a kapus? És mindebből mi? Kapust kérek sok tejföllel, uborka akkor nem kell. Provinciális formátum és tragikus lét rejtélyesen kiegyensúlyozatlan összefonódása? A szellem megtörtségének varázsa? Ez? Tragikus, az biztos.

Balassagyarmat. Penyige. Írjuk be Szombathelyt is.

Hová, milyen kapust? Ez is eldöntendő. Mert más kell napsütésbe, meleg szobába és más északi fekvésbe.

A csokorba kötött kapust szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk.

Nehogy durván kifusson a kapus.

A lakás mérete és a kapus nagysága legyen összhangban. Ha a lakóhelyiségek kicsik vagy bútorral túlzsúfoltak, a nagy kapus mindig és mindenütt útban van.

Például Széchenyi. Angliából hozta az első bőrt. Hozhatta volna. Bőrgróf. Tud hangulata lenni, de lakótelepen abszolút használhatatlan.

A leégett, de még forró kapust se töröljük le nedves ruhával! Félig hátat fordítva legyintsünk rá. Az használ.

Az összement kapust a savó leöntése és Irapuato után túrónak használhatjuk. Irapuatúró.

Picsába elmész. A kapus sosem hibás!

Szeresd a kapusodat, mint tenmagadat.

Kívánd a kapusodat. Ha hozzád bújik, simogasd.

De ne a szőre visszájáról.

Nincsen kapuskesztyű büdösség nélkül. Ezt azonban meg lehet szokni. A kiejtési hibákat kis kipárnázásokkal jeleztük.

Nyelvünk szegényes. Ha kijelentjük, mindannyiunkban egy kapus rejtőzik, óhatatlanul analógiákat kezdünk gyártani, zsurnál-felcímek jutnak az eszünkbe, helytelenül. A bennünk lévő kapusgond, Helyezkedés. Könyöklés. Enyém. Aláfutás. A mindannyiunkban megbúvó Bicskei.

E sorok írásakor hálát érzünk az emelesz, az enesté, a kicsinyke népsprotni és a hazaadás megtiltása iránt. Puszi, puszi, csók.

Kuss. Newtoni szemlélet ez, amelynek, tudjuk, megvan az érvényességi köre. Azt kell mondjuk, hogy ez az elkapustalanodott vagy elkapustalanodásban lévő világhoz képest egy paradicsomi, nem is állapotot, de reményt tükröz, azt nevezetesen, hogy volna az ötésfeles húzóra, s abban a mindenható ura, hidegvérő gyilkos, neurotikus vadállat és így tovább, azaz nem volnánk így ugyan szentimentalisták, nyálas összekötők, mondván a világ alapvetően jó, csak a fifáék elcsellózták, nem, elfogadnánk az árnyékot, de mégis folyamatosan és görcsösen hivatkoznánk a fényre… Ennek az meccsnek vége. Nem a fénynek…

A kapus gomba. Nem növény. Nem állat. Termőtest, a kapu teljes előterét behálózó fonalakkal. Ha békén hagyják, elvan. Végy egy kapust. Nem hagyják békén. Huszonöt dekát, yolo, a szebbikből.

Oh. A kapus gomba, mégis gyökeret ereszt. Sampinyon. Szereted a sampinyont?

Passzázs. Cím: Vivaldi: Négy évszak. Egy kapus nem csinál nyarat. Beköszöntött az ősz. Az ötésfeles féltucatyardos, sártengerré vált.

Ünnepélyesen. Mü szabirájem urozsáj. Továris Jasin. Dorogij. Gavarit Dorog.

Fantasztikus. Ilyen időben üsd ki, ne akard megfogni. Enyém.

Nyugtával dicsérd a kapust!

A kapus a cruyffi világszellem – csak kicsiben. Menzo fiam, menj és hibázz.

Borssal, sóval, paprikával ízesítjük, ízlés szerint.

Az egyetemes kivagyiság évtizedeiből, a Sheffield-sötétből főnixmadárként röppent a világba a kapus. Kapusod vagy van, vagy lesz. Van, aki bírja, s van, aki vágyja. A kapus térde a legtöbb, mit bírhatunk.

A kapus a van. Ízleljétek és lássátok.

A német a mérges, a francia a nyúl, az angol az eltűnődő idő, az olasz a majdnem minden. A magyar szót módszeresen kicseréltük itten.

Ne sziporkázz.

Mint akinek már csak három perc kell a clean sheethez, így mondta, olyan a járásom. Volt egy kapus, úgy hívták, Robinson.

A kapus hátán fát lehet vágni. Jó a kapus.

A kapus a Valószínűtlen önismerete. Pontosabban kapus nélkül nem élet az élet. A kapus az új. A kapus az ismeretlen. A kapus a sötét, ahová senki sohasem ugrik. A kapus az évtizedek óta halogatott gondolkodás, a kapus a tanácstalanság, a tehetetlenség, a kapus a tilos felszabadítás, a kapus a kínai egyenbüfé, a kapus az én vagyok… A kapus az új nincs. Az új semmi. Az árnyék. A nincs mint Európa, a semmi mint Európa, az Európára való emlékezés mint Európa… A kapus nem a rossz, a piti, a kisstílű, az ügyeskedő – hanem az örök. Semmi nem idegen tőlem, ami emberi. Ez az emberi a kapus. Ez a nem-idegenség a kapus. Nem volt, nem lesz.

Mesél. Akinek egyszer már volt kapusa, az többnyire élete végéig ragaszkodik a kapustartáshoz. Többé nem akar lemondani a kétlábú barátról.

Ez történt velem is. Minden kapusomnak más és más volt a jelleme, mindegyiknek megvoltak a sajátosságai, mindegyik külön személyiség volt. Nem viselkedtek mindig kifogástalanul, néha-néha bizony bosszúságot is okoztak, de megbízhatók voltak és hűségesek, meghatóan ragaszkodtak hozzám és hozzátartozóimhoz.

Ha az íróasztalomnál ülök, Feri időnként megbökdösi a lábam. Ez gyöngéd felhívás arra, hogy vakargassam a füle tövét vagy simogassam a hátát. Ha kívánsága teljesül, szép békésen visszavonul.

Ilyen vagy ehhez hasonló minden kapus. Így talán nem túlzás, ha a kapusról mint barátról beszélünk… Kapusaim sokat tanultak, ezt meg is követeltem tőlük. De én is tanultam tőlük, kapus lévén én sem vagyok, bizonyos értelemben, tökéletes.

Az igazi kapusbarátot minden kapus érdekli. A durva ember, aki veri s kínozza a kapusát, szerencsére már kihalóban van. Ahhoz, hogy a kapust megértsük, az kell, hogy kapus módra próbáljunk gondolkodni, kapusunk ezért nagyon hálás lesz, borostyánszínű szeméből szeretet és bizalom fog sugározni.

Ki tartson kapust?

Egy: aki szeretetre vár, kettő: akinek több mozgást, friss levegőt rendelt az orvos, három: idősebb házaspároknak is kedves társa lehet a kapus, amikor a gyerekek már kirepültek a családi fészekből.

Kezdő kapusbarát inkább kankapust tartson, ne szukát!

Tanácsosabb fajtiszta kapust beszerezni, mint valami bizonytalan származású kapust.

Jóivású kapust az asztalra!

Micsoda baromság. A kapus szépen öregszik. 100 kapusból 5, mások szerint akár két tucat is dugós.

Öreg kapust ne vegyünk!

Évente kétszer fürösszük, semmiképpen se többször! Sokan kötényt is adnának neki, de ezt rendszerint visszautasítja.

A kapust következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hangon: jól van, jó kapus, illetve keményen, határozottan: pfuj, kapus, helyedre!

Színdinamika! A sárkapus. Ne nyúlkálj folyton a szemedbe…

…a tágasság érzetét kelti.

A narancskapus…

…mámoros. Odaér.

A vöröskapus…

…meleg. Még belekap.

Vörös? Ilyen szín nincsen is. Kiment a kapusdivatból. Mit szólna Sepp Maier.

A jókapusember…

…az már a kidobásáról megismerszik.

Mint Góliát parittyája. A kakálós Cerberus.

És én? És én? Maradjak a vonalon?

Levegőt minden kapus igényel, de nem huzat formájában.

A tizenhatos huzatos. Szeptember, jön a beadás, pedig annyira nem hiányzik.

A kapus hátránya, hogy könnyen karcolódik. A lakkozott kapussal bánjunk kesztyűs kézzel.

A kapust mindig óvatosan, üvegbot mellett adagoljuk. Mindig a kapust a vízbe, sohasem a vizet a kapusba.

Tempo bolero! A kapus nem tűri magán a mészfoltokat. Addig hempereg, míg magáról az utolsó porcinkulát is ledörgöli.

Praktikus a hordozható kapus.

A kipállást langyos vízzel mossuk, és hintőporral beszórjuk. Legjobb a babahintőpor.

A kapus nem felejt. Igaz, nem is tanul soha. A piacokon érdemes kézműves kapusokat keresni.

Ha valamit elrontottunk, egyszerűbb, ha bevalljuk. Az első és a harmadik az övé volt.

A bizalom a legfontosabb. Bárcsak meg sem született volna.

Olcsó, ipari kapus, tájidegen!

Hogyan öltöztessük a kapusokat? Ami a pelenkázást illeti, legjobb a kapust minden étkezés előtt tisztába tenni.

Szoptatás 3 óránként.

Zavarjátok hozzám a kisdedeket!

Neveljük szobatisztaságra. Fogmosás! Gyakori panasz az ujjszopás, bevizelés, önfertőzés és selypítés.

A régi néphit, hogy a selypítés hátgerincsorvadáshoz vezet, nem áll, az egyenes kapus ember kerüli.

Első jótanácsom: a kapust ne tekintsük robotnak, elkerülhetetlen bajnak, „kibírhatatlannak”.

Cím: Rágalmak. A kapusodra szokás rágalmakat szórni. Ez kiváltképp hosszú víkend esetén bosszantó (nyilvános beszéd hiánya stb.). Ilyenkor nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, s nehéz volna megmondani, hisz beszélni sem lehet, a zörgés-e, a haraszt-e, a fújás-e, avagy a szél-e a kapus. Háromféle rágalom van, név szerint egy: a kapus belefújja taknyát a kapuskesztyűbe, kettő: utálja a tizenegyeseket, mint a kukoricagölödint, jelesül a büntetőpárbajokat, valamint minden kapus bolond. A rágalmaktól kapusod minősége alig változik, az esetleges vizeletfoltokkal ne törődj, bazmeg.

Naa… Elnézést, kedves szurkolótársak.

Azért csak jobb négernek lenni Párizsban, mint bírónak a megyenégyben.

Csak jobb.

És inkább volnék köcsög kapus Brazíliában, mint Csillaghegyen.

Na és potyagép?

Csönd.

Itt élned, halnod kell.

Na… Elnézést, kedves sporttársak.

A kapus talajtakarás egyik legköltségesebb módja.

Nem sírok, csak a szemembe esett egy mázsás centerhalf.

Olcsó kapusnak híg a leve!

Fontos a jó kenőanyag!

Kapusnak lenni nehéz fizikai munka, ezért útitervünket pihenők beiktatásával állítsuk össze.

Kapusnak lenni nem a kanyarban, hanem a kanyar előtt kell!

Kapusnak lenni veszélyes üzem. Nem elég a szabályok ismerete, a kapust belülről kell ismerni, nemes és alattomos tulajdonságait!

A kapustartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól szaporulatot nyerünk, és azt fölneveljük.

A kapus a tiszta lap. Amire előszeretettel szennyes ákombákomokat rajzolnak.

A kapus hidegen is kitűnő, például Cumberland-mártással.

A kapus horgászata.

Mivel az új jogszabályok lehetővé teszik és be is vezetik a „nem fogható” kategóriát, itt kapott helyet az ezzel kapcsolatban kérhető és engedélyezhető felmentés részletes szabályozása is. Ennek lényege, hogy a „nem fogható” kategóriába sorolt lövések fogása is engedélyezhető, de ehhez előbb igazolni kell, hogy e fajok helyi állománya elbírja a hasznosítást.

Hideg kést kell szorítani rá, jó erősen. Szakasztott így hallottam én is.

Amikor nagyon öreg vagy, akkor is történnek még klassz dolgok. Tegnap utolsó forduló abban a kispályás bajnokságban, ahol az idők kezdete óta játszunk. Mi bebetonozva az ötödik helyre, ha nyerük, ha kikapunk, nem mozduluk innen. Az ellenfél dettó így a harmadikon. Nem jött el a kapusuk, ráadásul mi többet futottunk, rúgtuk a gólokat, elmentünk néggyel. F és A a kissrácokat is elhozta, így Vince és Álmos személyében masszív B-középünk is volt.

A második félidőben kicsit közelebb jöttek,kezdett a meccs melegedni. Aztán kaptak egy hetest, kösz. A addig pofázik, míg kiállítatja magát, elvonul. Misi teszi le a labdát, nagyon lapos szögben áll neki, mint aki eltökélt, hogy a bal kapufához lője. Mondom, ez be akar szívatni, biztos visszahúzza majd jobbra. Nekifut, kivárok, aztán dobom magam jobbra, de balra lő mégis, viszont elég rosszul helyez, bal lábbal még visszanyúlok, eltalál a labda és szögletre pattan. Hát így.

Este sms érkezik F-éktől: "Vince ma esti imában: '...és köszönöm, hogy Balázs ügyesen kivédte a büntetőt...' "

Nem mondtam még, hogy ez volt a búcsúmeccsem. Én is köszönöm.

Ezt is én írtam :) :

A legügyetlenebb fickó a játszótéren, akit legutoljára választanak be, vagy rettenthetetlen hős, aki magát nem kímélve hárítja a lövéseket? Félnótás bolond vagy a csapat legintelligensebb tagja? Kétbalkezes szerencsétlen vagy a védelem utolsó mentsvára, aki kénytelen helyrehozni, amit a mezőnyjátékosok valahol elrontottak?

Ha a kapus hibázik, azért mindig góllal fizet. Ő és a csapat is. Ha kiejt egy beadást, vagy gólt kap a rövid sarokra, netán lyukat rúg, azt sohasem felejtik el, és sohasem bocsátják meg neki. Sem a csapat, sem a nézők.

Kapussors: magányosan edz, egyedül néz szembe a kapura törő csatárokkal, miközben biztos lehet benne, hogy előbb-utóbb mindenképpen gólt kap. Ez elkerülhetetlenül benne van a játékban. És ilyenkor egyedül kell kiszednie a labdát a hálóból, és egyszerre mindenki hátat fordít neki - hiszen indulnak a középkezdéshez.

Jól ismerjük ezeket a magányos figurákat, a kövér Foulkétől, Zamorától, Grosicstól Gilmarig, Jasintól Fillolig, Shiltontól Van der Sarig. A futball és a világ változik, de a történetek mindig ugyanolyan viccesek vagy drámaiak, és a hősök is ugyanazok.  Attól a fickótól, aki ott hátul áll, és a többiekétől eltérő mezbe öltözött, azt várjuk, hogy áldozza fel magát. És ez megtörténik minden nap. Nem csak a kificamodott ujjak, repedt bordák és törött csontok fájnak. Minden bekapott gól fáj, és a kapus kicsit mindegyikbe belehal.

Wilson minden idők talán legsikeresebb focikönyve, a Futballforradalmak után a futballkapusok történetét írta meg, de a történet igazából minden sport minden kapusáról szól.

Szeressétek a kapust, szeressétek a kapuskönyvet!

Jövő héttől a könyvesboltokban!