Életem számottevő részét töltöttem tudományos konferenciákon. Hallgatóként, előadóként, szervezőként. Ezek nem a világ legizgalmasabb eseményei. Valaki valamilyen angolsággal magyaráz elöl a vászon előtt, jó esetben az első két diája érdekes, de igen kevesen rendelkeznek azzal a tehetséggel, hogy tartósan lekössék a hallgatóság figyelmét.

Sajnos azon a konferencián, ahol az alábbi előadás elhangzott, nem voltam jelen.

Arról van szó, hogy tudományosan vizsgálják, melyik a jobb: ha a kapus minél nagyobb próbál lenni, hogy elbizonytalanítsa a csatárt, aki így minél inkább a kapufák mellé centizi a lövését, és esetleg el is rontja? Vagy ellenkezőleg, húzza össze magát, amitől azt lehet várni, hogy az ellenfél megelégszik azzal, hogy megfelezze a kapus és a kapufa közti távolságot, így a labda értelemszerűen  a kapushoz közelebb kerül, és könnyebb elérnie. Nem is olyan triviális kérdés.
William Foulke az egyetemes kapustörténelem egyik legeredetibb figurája egyértelműen az első változatra szavazott. Ahogy Wilson is írja a Kívülállókban, a tizenegyeseknél maga mögé-mellé állított egy-egy labdaszedőt, hogy ezzel is összezavarja lövő játékost. Suarez is említi könyvében, hogy az angol kapusok általában arra törekszenek, hogy minél nagyobbnak látsszanak. Vajon igazuk van?
Ha már Fatty Foulke, akkor legyen itt egy rövid filmecske jellegzetes figurájáról és nadrágfelhúzási technikájáról.