Amikor nagyon öreg vagy, akkor is történnek még klassz dolgok. Tegnap utolsó forduló abban a kispályás bajnokságban, ahol az idők kezdete óta játszunk. Mi bebetonozva az ötödik helyre, ha nyerük, ha kikapunk, nem mozduluk innen. Az ellenfél dettó így a harmadikon. Nem jött el a kapusuk, ráadásul mi többet futottunk, rúgtuk a gólokat, elmentünk néggyel. F és A a kissrácokat is elhozta, így Vince és Álmos személyében masszív B-középünk is volt.

A második félidőben kicsit közelebb jöttek,kezdett a meccs melegedni. Aztán kaptak egy hetest, kösz. A addig pofázik, míg kiállítatja magát, elvonul. Misi teszi le a labdát, nagyon lapos szögben áll neki, mint aki eltökélt, hogy a bal kapufához lője. Mondom, ez be akar szívatni, biztos visszahúzza majd jobbra. Nekifut, kivárok, aztán dobom magam jobbra, de balra lő mégis, viszont elég rosszul helyez, bal lábbal még visszanyúlok, eltalál a labda és szögletre pattan. Hát így.

Este sms érkezik F-éktől: "Vince ma esti imában: '...és köszönöm, hogy Balázs ügyesen kivédte a büntetőt...' "

Nem mondtam még, hogy ez volt a búcsúmeccsem. Én is köszönöm.